"Tejet kérek. CSOKISAT!"

Most három hónapig 2 évvel idősebb vagyok a Boldizsárnál:) Hülye pisis, jobb is ha még most kihasználja hogy leöregezhet (amit elég sűrűn meg is tesz), mert aztán megint egy évig nem lesz rá lehetősége. Persze azért én is igyekszem kiélvezni a helyzetet, keresem a korhatáros filmeket, meg arra gondoltam beviszem egy horrorfilmre szivességből:) Majd szerzek neki kukoricát is.. nem tudom, azt odaadják ovisoknak? A jégre mindenesetre beengedik, ezt onnan tudom, hogy a tegnapi napot a télisportoknak szenteltük, és korcsolyázni voltunk. Ó, hát annyira királyul suhan, hogy az embernek cseppnyi kételye sem támad abban, hogy tizenévig jégkorongozott. Én persze bénáskodtam de basszus! Nem estem el! Sőt, egy kicsit én is suhantam. Először a kicsik között köröztünk, hogy szokjam az állapotot, és kiderüljön hogy egyáltalán meg tudok-e mozdulni, de a Hülye úgy döntött hogy megy, és nézzük meg a nagyobb pályát. Nem mondom, volt bennem némi félelem a szélsebesen suhanópörgőforgó emberek láttán, de aztán gondoltam ekkorát még úgyse égtem. Nagy meglepetésemre egész jól mentem körbe-körbe (persze közben fogtam a kezét) attól eltekintve hogy párszor majdnem dobtam egy hátast és hogy nem tudtam megállni. Egyszer megpróbálta elmagyarázni, hogy hogyan kell kanyarodni: mondott mindefélét, hogy hova helyezzem a súlyt meg jobbra-balra tekergett és közben ordibált hogy "a lábamat figyeld" de az meg ott ikszezett meg kanyargott és én azt se tudtam hogy melyik lába melyik. Aztán gondolom ezen felbuzdulva, elémsiklott, megfogta a kezem és mint az őrült elkezdett hátrafelé.. hogy is mondjam, száguldozni. Nekem igy kb fogalmam nem volt hogy hova rakjam a lábam annak érdekében, hogy ha már nem segitek neki, legalább bajt ne csináljak. De az a halálfélelem, mikor minden méteren emberek, ez meg hátra se néz, nem lát semmit (én meg igen!) és győzköd hogy nyugi, ő érzi hogy merre megy. Aztán hirtelen bevágodik mögé egy lány, én sikitva elengedem a kezét száznyolcvannál, ő elkanyarodik, én repülök tovább egyenesen a fal felé, és azon gondolkozom milyen végrendeletet irtam utoljára, mert ha belevettem kitagadom. Aztán valahonnan kicsapódik elém és megakadályozza hogy csúfos vereséget szenvedjek a sorssal folytatott küzdelemben, és vigasztalásul megitat velem egy pohár forró teát, ami természetesen szétégeti a torkom, de ez jár.. hamár megölni nem sikerült.
Jó edző lévén visszatessékelt a jégre, amikoris észrevettem hogy becsuklik a bokám és nem birok egyenesen állni. Találgattunk hogy mi lehet, újra átkötötte a fűzőt, hogy jobban tartson de semmi változás, kb visszamehettem volna kitörni a bokámat. Csalódottan lehámoztuk rólam a sok szrt és arra jutottunk, hogy gyenge a lábam és valószinüleg jobban járnék egy műanyag gyerek korcsolyával.. ez is annyira jellemző.

Ma egyensúlyba hoztuk a tegnapi korcsolyázással eltorzult éves aktiv-passziv sporttevékenységünk mérlegét és BackToTheFuture napot tartottunk, megnéztük mindhárom részt és egész délelőtt feküdtünk:) Kb 2-3 körül végeztünk és amellett hogy már amúgyis hányingerem volt az öt kiló ebédtől amit megettem, még a fejem is megfájdult a tétlenségtől. Na akkor eldöntöttem, hogy amint a Boldizsár kiteszi a lábát a szobámból, nekilátok takaritani, de csak a ruhák és egyebek elpakolásáig jutottam aztán elhatalmasodott rajtam a vágy hogy hagymát egyek, ahhoz meg melegszendvics is jár, ja meg egy film. Szóval este 9 van, és ilyenkor még az Évi se takaritana, úgyhogy én sem fogok.. "ej rá érünk arra még".