Az apa

Ma nagyot csökkent az apa a szememben. Éppen készültem a földszintre zongorázni (mert valljuk be, a pianinónak a hangzása egész más, mint a szintetizátoré..), de látom hogy az anyáék tévéznek. Na mondom jó, adok nekik egy-két percet, erre jött egy reklám, azistenisnekemküldte, apa kapcsolgat. Leülök játszani, de valahogy nem hagy nyugodni amit a hiradóban hallok. Egy srác meghalt influenzában és erről szól a riport. Mivel képtelen vagyok tovább játszani anélkül hogy el ne mondjam mit gondolok, megkérdezem, vajon a napi nyolcszázezer halálesetről miért nem készitenek riportot.!? 10 másodpercen belül az anyával mély eszmecserét folytatunk a hitelességről, hatásvadászatról. Erre az apa elkezd emelkedett hangnemben beszólogatni, hogy "nem tudom mert nem hallom a tévét". Megnyugtattam, hogy nem is kell mert már úgyis tudjuk mi van benne: mindenki sir, szomorú, csalódott, ahogy az lenni szokott ha meghal valaki, az anya hozzáteszi hogy valószinüleg azt is megtudhatjuk a mai adásból hogy a srác kitűnő tanuló volt és remek fiatalember. Itt az apának kezdenek széthullani az idegei, látom hogy ez most neki tényleg fontos, úgyhogy hagyom, nem szólok bele, zongorázom tovább.
Ittavége fusselvéle, úgy gondolom megkérdezem, legalább most sir? Megérte? Azt mondja nem, és mikor közlöm vele hogy ezek után, hogy megtudta az igazat és rájött hogy az élete mit sem ér a "Peti" nélkül (vagy nem tudom hogy hivták), mégis hogy képes sirás nélkül tükörbenézni.. ezek után csak röhög, és nem tudja hogy az anyát hibáztassa amiért félrenevelt vagy (ránézve és beismerve hogy az anya is ugyanolyan rohadék) inkább csak lekeverjen egy pofont. Aztán már nincs ideje dönteni, nem várom meg, inkább felsuhanok a szobámba hogy megnézzem az Apolló 13-at. Csak hogy legyen fer a dolog.