124 - 01.24.

És beköltöztünk. Először, mióta van hol laknom, nem a 16-os szám alá. Próbáltam örülni a dolognak, de valahogy minden pozitivumot elnyom az a tény, hogy 600 km-t kell sétálnom ahhoz hogy kimenjek a konyhába. És ha otthagyok valamit? Újabb 1200 km. De ha már itt tartunk ezt a hasznomra is fordithatnám.. személyiségfejlesztés gyanánt mindig itt felejtek valamit a szobában, és mivel ez annyira fog idegesiteni hogy szétrobbanok, egy idő után összeszedettebb leszek.. vagy nem és kihozatok mindent a Lillával, ezáltal még kétszeresére nő az egóm. (A Beával ezt nem lehet megcsinálni mert megmondja hogy menjek a pcsába.) Ma reggel csak háromszor vittem ki a reggelit. Mikor negyedjére jöttem vissza már kiordibáltam az ajtóból a konyhába hogy most találják ki mi kell mert többet be nem jövök. A szekrényben természetesen nem férünk el (három lány), az ablak csak bukóra nyilik és ami a legrosszabb, nincsen olvasólámpám!! Olvasni igy is tudok, de hova aggatom a hülye használhatatlan szrjaimat?? A DzsonászBrádörsz posztereimet ha szöggel is de belevertem a falba.
Ami némiképp vigasztal, hogy a Petya ágyában alszom (a saját matracomon mert azért annyira nem bizom benne). Ennek ellenére az egész egy szr.. és még a páraelszivó sem zörög nyolcszázezer decibellel.