Mig a halál..

Ha nekem templomi esküvőm lenne még ebben az életben, akkor biztos hogy halálosan szerelmes leszek az illetőbe, valószinüleg az őrület és a megszállottság határán. Kb ezen összetevőkre lenne szükség ahhoz, hogy valaki erre rávegyen.
Először is az a szörnyű zene. Ami szerintem szintetizátor és marhára torzul az orgona effektje. Aztán a pap. Aki elhiszi amit mond, és lenéz hogyha te nem. Ráadásul nem érzem fernek, olyan dolgokra esküdözni amiben nem is hiszek. Legyen annak templomi szertartás, aki Isten szine előtt akarja bizonygatni a hűséget, amit a mai világban 100 emberből kb 10 ismer. Ebből 9-et hidegen hagy.
Persze vannak kivételek, dehát nem is miattuk vagyok felháborodva. Én egy olyan esküvőt szeretnék, ahol a családom és a barátaim együtt osztoznak velem az örömön meg a tortán, amiben nem lesz hab, csakazértse. Nem lesz mulatós, vagy ha nagyon kell, akkor a pincében, hermetikusan elzárva. A zenét egy ZENEKAR fogja szolgáltatni (nem szintiboj, nem didzsé!), és lesz egy magánszámom, ami a házasságom nehéznapjait lesz hivatott képviselni, hogy mindenki átérezze kb 2.5 percre.. :)
Természetesen a leendő férjem ezzel tökéletesen egyet fog érteni. Nem is nagyon tehetne mást. Felmérések szerint, a férfiakat, a női menstruáció napjaiban, sokkal gyorsabban meg lehet győzni. Plusz a legnagyobb fegyverem: nagyon fog szeretni:)