? (csak igy költőien)

Annyiszor érzem a késztetést, úgy leirnám hogy mivan most, de egyszerűen nem találom a szavakat. Aztán rájövök hogy persze, hiszen ez egy érzet, azt meg ugye nem egyszerű megfogalmazni. Akárhányszor belekezdtem, sosem voltam tényszerű, mindig csak gondolatokat tudtam irni, aminek nyomán talán az olvasó is eljut abba a lelki állapotba, amiben én vagyok, igy érti meg az érzetet. Ilyenek, hogy alma, napfény, mély lélegzet, szabadság, nehéz, meleg szél.. csupa bölcsész dolog.. és hiába tudja mindenki, hogy mit jelent ez a pár szó, nem jelentheti ugyanazt neked és nekem, igy nem is adhatja át ugyanazt az érzést. Ilyenkor csodálkozom, hogyan értjük meg egymást még ha ugyanazon a nyelven is beszélünk, mikor ennyire mást jelentenek a szavak. Jó példa erre a Gábor, akit annyira kedveltem, mondtam is neki hogy olyan nekem mint a lovastúra.. mindig az jutott róla eszembe, mert az számomra felemelő, természet/testközeli, barátságos, otthonérzés, satöbbi. De akárhogy próbáltam magyarázni ennek a jó oldalát, ő csak a szr szagára, a lótól való félelemre és a fullasztó nyári melegre tudott asszociálni.
Az embernek eszébe jut hogy hátpersze a zene az elmond mindent. A bé verzió volt, hogy zenét fogok szerezni, abba végülis nem kellenek szavak, kisebb a kavarodás esélye. De ez nem igaz. Az izlésünk is olyan sokféle, hogy nehezen fedezzük fel egy dalban azt amit a másik tisztán megért. Hiába akarnám hogy ráérezz, mit hallok ki Philip Glass-Metamorphosis 2 cimű számából, mert valószinüleg a te agyadnak egészen mást jelent, nyilván valami depressziv bénáskodás imósoknak. Ha nem, akkor kezdj el boltokat fosztogatni, ugyanis itt a világvége: hasonlit az agyunk.
Mindezek után akárki feltehetné a kérdést, hogy és mégis mi a fenéért akarnék én továbbadni bármit, és ki a franc kiváncsi az érzéseimre? De ezt ne tegyétek fel.. mert nem tudok rá válaszolni.