2008. december 2., kedd

A Kollégium területén sarokkádban relaxálni tilos

Tegnap megpróbáltam kicsit egyedül lenni, aminek az lett a vége hogy 15 perc alatt több emberrel találkoztam mint eddigi ittlétem alatt összesen. Gondoltam pancsolok egyet a rágóillatú habfürdőmben meg egy csomó ilyen kiakasztó mellékkörülmény, be is jelentettem a lányoknak hogy elmegyek fürdeni. Fekszem a kádban, éppen nikkárterre gondolok, erre beront a timi, hogy neki azonnal hidegviz kell. Hát isten el ne vegye, tessékvigyed.. pislogok a vizből, figyelem ahogy szabályosan megfürdik a mosdókagylóban miközben halálra vált arccal részletezi miként forrázta le a hasát teával. Kimegy, megpróbálok visszatérni a rilekszgondolatokhoz, kopog a szobatársam.. Gyere bzmeg bea, persze pisiljél nyugodtan én csak igy egy percre beugrottam a kádba, ügyet se vess az illatgyertyákra meg az andalitó zenére az eddig is itt volt.. Következőnek az évi jött be merthogy "jézusommitirtazolika" amire egyébként tök kiváncsi voltam úgyhogy nem vertem meg, amikor leült a csempére és felolvasta az egész leptopját. Még jó hogy két szoba is nyilik a fürdőbe, elég az ajtó. Miután megtudtam hogy a zolika egy tökjófej gyerek, visszamélyedtem magányomba, erre kimondtavolnameg kopogtak. Hát mondom Gyere be tényleg egész kollégium legyél szives szeretettel várlak kis fürdőszobámban! Ez a lilla volt aki figyelmesen kiment (miután bejött) hogy akkor ő hagy elkészülni.. köszi, édes vagy. Fekszem a kádban, kb már relakszálni nincsen kedvem.. várom a következőt, gondoltam bejöhetne a boldizsár, ő kopogás nélkül, forgatom a fejem.. semmi.. hát mondom mi a szr van ezekkel? Aztán úgy felhúztam magam azon hogy senki nem jön be hogy kiszálltam és felöltöztem. Legközelebb bejelentem hogy wc-re megyek, kiváncsi vagyok..

2008. november 23., vasárnap

Gólyabál vs Presszó

Ha 4. lettem a bálszépe választáson az számit? Nem akartam első lenni mert az milyenmár hogy igy is mindenki szerelmes belém, úgyhogy mikor lefotóztak elég hülye fejet vágtam ahhoz hogy ne kerüljek fel a dobogóra és igy lemaradjak minden elképzelhető szánalomdijról is. Tettem fel képeket is a gyönyörű tündérkirálylányos ruhámról meg kivételesen a lillának, meg a szobatársamnak a Beának a fejéről is. Merthogy az eddig vagy nem látszott vagy annyira eltorzitotta az alkohol hogy lehetetlen volt felismerni.
Volt nyitótánc meg minden, a rektori beszédről megint sikeresen lemaradtam de a bulizenekarra azért odaértem. Kb az első 10 percben odáig jutottam hogy az énekessel táncoltam aki a fülembe ordibált pedig a mikrofonba szeretett volna.. gondolom. Kb olyan filingje volt ennek a HelloKids-nek mint a VisszaAJövőbe filmekben a Márti Mekflájnak a Mélytengeri Bálon. Aztán sztárvendégként megjelent a kozombolisz mi meg röhögtünk.
3 körül eltűntek az emberek úgyhogy átmentünk a Presszóba és berúgtunk mégegyszer.

2008. november 12., szerda

KM Szakest vs Habparti

Na egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy csütörtök. Csodálatosabbnál csodálatosabb élmények villannak a retinámba miközben a környezetmérnök szakest szóba jön. Na nem mintha nem élveztem volna hogy egy szőke, mindenre elszánt elsős csaj lefogdos a wc-ben, a csempéhez vág és az arcomba orditja hogy "jóamelledszexeljünk!", meg ezenkivül hogy egy tökrészeg "tanár" beleesik az ölembe, leönti az újruhám a saját sörömmel aztán meg a combomat markolja. Egy szavam nem lehet. Elvileg azt a bizonyos fát is én ültettem el meg A Srác Aki Viszi A Cuccaimat, de a kedves Möszjő Boldizsárnak köszönhetően odáig se jutottam el hogy egyáltalán elinduljak az enn épülethez a fáklyásmenettel, merthogy nekem ilyen kiséretem lett volna.. ennek ellenére marha nagy szerencsém van mert az emberek kábé addig voltak felfogóképességük birtokában ameddig ki lett jelentve hogy márpedig enyém a megtiszteltetés. Úgyhogy az este további részében mindenki azt hitte hogy én vagyok a faültetős lány ami némi előnnyel járt mert sosem unatkoztam. Van ez a Best Of KM. A legrészegebb, leggázabb ember nyeri el ezt a cimet, na természetesen kivel táncoltam egész este? A tavalyi győztessel.. szerintem megérdemlem, hogy idén én legyek a besztofkáem.
Volt még aztán egy péntek is..
Ez a buli úgy kezdődött hogy aznaposan ültünk a 118ban mikor a Boldizsár Elisz berontott hogy azonnal vigyék ki a fiúk kocsival a buszvégállomásra. Mindez meg is történt, csakhogy mivel az Ádám ment ki meg a Tamás, egyértelműen és elkerülhetetlenül egy rekesz sörrel tértek vissza. Ez még nem okozott volna nekünk különösebb problémát de mikor csendes iszogatásaink közepette elfogyott a sör, ki kellett menni ugye másikért. Azzal meg már jött egy üveg viszki, mert ugye az tök filinges főleg ha csárlit hallgat az ember. Egészen este 8ig úgy gondoltam, hogy ebből aztán semmi nem lesz mert én nem szeretem a viszkit, a fiúk meg birják az alkoholt. A nagy lószrt. Most jön az a kép, mikor 8:30kor tökkészen vergődünk a szobában 6an, és orditjuk az ejfelsziksztifájvtól a blút, közben borotvahabbal csapkodjuk egymás arcát meg testét, és locsoljuk a sört, ki milyen módszerrel. Igen. Ez volt a tetőpont, aztán a reggeli takaritás további részleteit meg lehet keresni a legalja, meg a szánalmasponthun.
Mellesleg az előző estéhez képest jelentősen megromlott az esztétikai értékünk amit néhány egészen jól sikerült fotóval illusztrálok a vonatkozó linken.

2008. október 22., szerda

Na cső anya

A maminak szóljál hogy mostmár lejöhet. Rendeltem négereket.

2008. október 18., szombat

Ezaz!

Sikerült, feltöltöttem a képeket! Mert annyira jó vagyok!

Na

Na csőőőő!!!!
Végre eljutottam addig bokros teendőim közepette, hogy irjak ebbe a szrba. Próbáltam fényképeket feltölteni a jobboldali menüben található csodálatos webalbumomba de valahogy most nem a net a legjobb barátom, úgyhogy megpróbálom ide beszúrni. Ha nem látsz képeket akkor nem sikerült és bőgök mint az állat.
Tanulmányilag jól állok, a fizikumom egyre gyanusabb.. meg tudok enni egy teljes adag ebédet. A múlt héten a vonatátkelőnél szórakoztunk, pár napja meg asszem ott vitt el a vonat egy autót úgyhogy inkább átszoktunk a kocsmába. Egyre sűrűbben van panasz arra hogy pofátlanul kollégista életvitelt folytatunk. Eleinte vicces volt hogy felírják a nevünket ha napközben hangoskodunk, az ebédlőben sört iszunk, vagy nemazebédlőben eszünk. Megkérdeztük miért, amire persze senki nem tudott válaszolni, ennek ellenére mikor mi megmagyaráztuk volna, hogy ez egy hatalmas baromság, meg lett mondva hogy kussoljunk meg az igazság odaát van és az nagyon messze. Aztán észre kellett vennünk hogy mégcsak nem is nekünk lesz belőle bajunk hanem a Boldinak úgyhogy nem erőltettük, hogy megérthessük miért baj minden ami tök normális pl délután négykor mosni, pisilni, enni mert hangos.. inkább folytattuk amit eddig. Most tele van ragasztva a koli ánégyes lapokkal miszerint "Tudjuk, tilos".
Csináltam az Ádámnak egy pólót aminek a hátán egy szeretlekditta-sziv van, csak a rend kedvéért, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy mit kell irántam érezni. Ma a parton napoztam mert annyira jó vagyok, most meg lopom a netet a Tamástól, aki elment edzeni nemszámolvaakövetkezményekkel. Hétfő-kedden mehettünk volna diákmunkázni az Ádámmal de leszrnak úgyhogy mégse tudunk.
Legjobb barátom a szociális támogatás jövőhéten érkezik ha minden igaz, ráadásul annyira egy szánalmas hülye béna fogyatékos vagyok hogy maxot kapok:) kemény:) Nem kellett sokat törnöm magam csak küldtem egy képet.